Nyitva áll a kapu, hova senki nem megy szivesen, emberek állnak, gyászolnak kesevesen. Az út mellett a szülők, sírásuk messzire hallatszik, a barátok feje a szivükre hanyatlik. Egy ifjú örökre búcsúzik. 18 sem volt talán, és eljött érte a halál, mint egy mindenre elszánt ragadozó madár. A koporsót leeresztik, a földet rádobálják, a barátok a sírt kezükkel hantolják. A földre kerül egy bukósisak is, a fiú többé nem motorozik. A drága aranyföldön még egy kis darab lesz, de ezen a síron mindig friss virág lesz. Egy lány áll hátul, egyfojtában zokog, az ő arcán egyenlőre nem látok mosolyt. A fejfához rohan, szorosan átöleli, s a szája csak egy szót mond: szeretni! A rokonság elindul, az anyját támogatják, a barátok csak állnak lábaikat gyökerek fogják. Esteledik már, de ők csak állnak, s most kirohannak, motorra szállnak. Egész éjjel a motort zúgatják. Szeretett barátjukat búcsúztatják. Hajnalodik már, de tűz ég egy szikláson. Egy motor ég, melyre nem száll fel többé a barátom. Kihamvad a tűz, de a barátok nem mozdulnak, fájdalmuk akkora, sírni se tudnak. Szó nem kell, beszélni minek, az ő fájdalmukat senki sem értheti meg. Egyszerre felállnak, motorozukhoz mennek, szíjakat csatolnak, szép lassan felülnek. Aztán elindulnak, neki a világnak. Egy fiú nem mehet, őrá már nem várnak. A motor is, mintha fájdalmasan szólna. De ők csak mennek, s ahogy az élet mondja:˝motorozz, de ne halj meg soha!˝
Vidám forgatag kellős közepén találkoztam vele. Magas volt és szőke, mint a jegenye! Így szólt: -"Szabad egy táncra, kislány?"- Alig birtam kimondani:-"Igen"- A zenekar keringőt játszott, s elsodort a tömeg szélsebesen. Szeme égő tűzként parázslott, s ha rám nézett nevetett. Tudtam és éreztem már akkor, hogy az első pillanatban megszerettem. Az egész este úgy telt el utánna, mint egy múló pillanat. Búcsúzáskor így szólt: -"Imádlak"- Egy év telt el azóta. Olyan gyorsan telt el mint egy álom. Miközben gyakran kaptunk egymástól forró csókokat. Azt hiszem boldogok voltunk, szerettük egymást nagyon. De egy nap tragédia történt. Egy forró, fülledt délután a suliból hazafelé tartottam az úton. Ekkor megpillantottam valakit, ki szembe jött velem. Én integetni akartam, hisz Ő már messziről intett. Kezét egy idegen lány fogta. Olyan nagyon fájdalmas volt ez nekem! Éreztem, hogy könnyek szöktek a szemembe. Hát így szeret ő engem? És ekkor a kanyarban feltűnt egy fekete veszedelem, és az úttestre léptem. A többire nem emlékszem. Mikor fölnéztem hatalmas tömeg állt fölöttem. Csak azt nem láttam, kit a legjobban szerettem. Ekkor vettem észre, hogy egy test hever mellettem. Igen! Ő a bátor, a hős, aki a saját testével védett. Félig eleven, félig halott volt. Én tudtam, de rajtam kívül senki más, hogy Ő a halállal birkózik. Szeme a messze szürkületbe nézett. Szája mosolygott, és ezt mondta: -"A hugom volt"- Győztesnek a halál bizonyult. A fiú ajkain vércseppek jelentek meg. Gyönyörű kezével szorította kezemet. Utólsó erejét összeszedve egy mondatot mondott: -"Gondolj rólam azt, amit akarsz, Én akkor is SZERETLEK!"- Örök gyász az életem, mert volt egy fiú, aki ezzel a szóval halt meg: "SZERETLEK" |